Vállalati portál – a jövő munkahelye
A vállalati portál egyetlen hozzáférési pontba gyűjti össze és integrálja a vállalatnál fellelhetõ információt, tartalmat, belső és külső alkalmazásokat, valamint üzleti folyamatokat, ezáltal segíti az infomunkások hatékonyabb munkáját, és megvalósítja a jövő munkahelyét. A víziónk egy olyan Vállalati Portál, amely választ ad a mindennapi üzletmenetben felmerülő problémákra, egységesíti a vállalatnál használt különféle platformokon futó alkalmazásokat, összegyűjti a vállalatnál előforduló sokrétű tartalmat, információt, folyamatokat, és mindezeket egységesen, egyetlen böngészőablakban jeleníti meg a vállalat intranet, extranet vagy internet portálján.
Üzleti probléma
A nagyobb szervezetek általában különféle üzleti szoftverekkel rendelkeznek, ráadásul a gyorsan változó üzleti környezet újabbak fejlesztését, beszerzését követeli meg. Ez azt jelenti, hogy a komolyabb üzleti összefüggések érzékeléséhez, sőt néha ahhoz is, hogy egyszerû információkhoz férjen hozzá, az infomunkás több alkalmazást, több különböző szoftvert kényszerül futtatni egymás mellett, vagy egymás után. Ez általában ablakok kavalkádját eredményezi, és inkább hátráltatja, mint segíti az információ alapú munkát.
A megoldás: Vállalati Portál
Az utóbbi időben elterjedt vállalati portálmegoldások nem próbálják meg a lehetetlent, nem kívánják meg az alkalmazások adatbázis szintű teljes integrációját, hanem az alkalmazásokból kinyerhető információkat jelenítik meg, valamint a fontosabb alkalmazásokat és funkciókat rendezik egy képernyőre, pontosabban egy böngésző ablakba. A Sense/Net Portal Engine 5.5 képes arra, hogy egy weboldalként, egy böngészőablakban jelenítsen meg több forrásból eredő információt. Ezáltal egyetlen böngésző nyit kaput a szervezet különféle szoftverrendszereiben tárolt információihoz, más szóval vállalati portált valósít meg.
Mi található a dobozban?
A Sense/Net Portal Engine 5.5 csomagban egy kész vállalati portál található, mely ízlés szerint testre szabható és igény szerint további funkciókkal bővíthető. A vállalati portál és az egységes felhasználói felület motorja a Sense/Net Portal Engine 5.5 rugalmas vállalati portálépítő keretrendszer.
Intranet, extranet, internet
Egy szervezet üzleti folyamataiban számos szereplő vesz részt. Házon belül a cég alkalmazottai, a dolgozók, a menedzserek, a vezetők és a tulajdonosok, míg házon kívül a vásárlók, a megrendelők, a partnerek, a beszállítók, az újságírók vagy a nagyközönség. A szervezet hatékony működéséhez elengedhetetlen, hogy ezek a csoportok hozzáférjenek a számukra szükséges információhoz és szolgáltatásokhoz, illetve képesek legyenek a szervezet számára fontos információt közölni. Lényeges, hogy a szervezet irányítani és felügyelni tudja, hogy a megfelelő információ a megfelelő irányba terjedjen, ne kerüljön illetéktelen kezekbe, viszont eljusson azokhoz, akiknek igazán szükségük van rá.
A Sense/Net Portal Engine 5.5 egy közös infrastruktúrán képes megvalósítani internet, intranet és extranet portálmegoldásokat, biztosítva ezzel, hogy az információk, alkalmazások és üzleti folyamatok elérhetőek legyenek minden érintett számára.
Single Sign-On (Egy jelszó mind felett)
A Sense/Net Portal Engine 5.5 megoldást ad egy másik, az alkalmazásintegrációval kapcsolatos problémára is, a jelszavak és a biztonsági beállítások kezelésére. Általános probléma, hogy ahány szoftver üzemel a szervezetben, annyi felhasználónév-jelszó párt kell megjegyezni. A Sense/Net Portal Engine 5.5 esetében a bejelentkezéshez csak egy jelszóra van szükségünk. Ezzel hozzáférést nyerünk minden olyan információhoz és funkcióhoz, amit a portál személyre szabottan megjelenít, függetlenül attól, hogy az információ melyik vállalati rendszerünkből érkezik.
Dinamikus oldalak
A modern portálmegoldások a weboldalakat alkotó HTML-t mindig a letöltés pillanatában állítják elő valamilyen adatforrásból, adatbázisból, vagy alkalmazásból. A dinamikus oldalak fő előnye, hogy sok oldal tartalma automatikusan állítható elő, és a tartalom személyre szabottan is megjeleníthető.
Részleges cache
Az átmeneti tár (angolul "cache") egy olyan megoldás, mely bizonyos adatokat ideiglenesen tárol és újra felhasznál, ezáltal csökkentve a szerverek adatkérésenkénti terhelését. A Sense/Net Portal Engine 5.5 azonban a legtöbb portálszoftvertől eltérően nem csak egész oldalakat tud előre generálni, hanem az oldalak különálló részeit, portleteit is.
Skálázhatóság
A Sense/Net Portal Engine 5.5-tel épített rendszerek igen jól skálázhatóak. Nem kell mást tenni, mint egy-egy új szervert vásárolni, telepíteni a szoftvert, csatlakoztatni a közös adatbázishoz és az új szerver máris futásra kész. Az ilyen skálázható megoldást hálózati terheléselosztásos megoldásnak (NLBS – Network Load Balancing System) nevezzük.
Nagy rendelkezésre állás
Az NLBS terheléselosztás másik nagy előnye, hogy több szerver alkalmazása redundanciát visz a rendszerbe. Ha a több webszerver közül az egyik meghibásodik, a többi gond nélkül tovább működhet, átvéve a leállt gép terhelését. A felhasználók munkájában a váratlan hiba, vagy a tervezett karbantartás így nem okoz kiesést.
Tartalommenedzsment – CMS
A portál oldalain megjelenő információk egy része valamilyen alkalmazásból származik. Nagy többségük egyszerű szöveges vagy képi információ, hétköznapi webes tartalom. A portálokon szereplő hírek, cikkek, leírások vagy egyéb képekkel illusztrált szöveges írásművek összefoglaló neve a tartalom. A portál tartalmát előállíthatja egy kijelölt szerkesztőség, vagy a szervezet különféle területein dolgozó alkalmazottak is. A tartalommenedzsment (Content Management System, CMS) minden modern portálszoftver része, így a Sense/Net Portal Engine 5.5 is rendelkezik egy integrált tartalomkezelő szolgáltatáscsomaggal.
Kereső
Minden portál legfontosabb feladata, hogy a felhasználót a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben információval lássa el. A Sense/Net Portal Engine 5.5 keresője lehetővé teszi, hogy a felhasználó szabad szöveges kereséseket futtasson a portál teljes tartalmában, a feltöltött fájlok belső tartalmát is beleértve.
Csoportmunka-támogatás
A legtöbb cég vagy szervezet munkatársai csoportokban dolgoznak, így a csoport hatékonysága nem csak attól függ, hogy az egyes munkatársak milyen hatékonyan dolgoznak, hanem attól is, milyen hatékonyan tudnak összedolgozni. Egy portál esetében erre kétféle megoldás létezik. Az egyik, amikor egyszerű funkciókat a portálon portletként (mini-alkalmazásként) valósítanak meg, a másik, amikor egy csoportmunka-támogató alkalmazást csatolnak a portálhoz, mint például a Microsoft Exchange. A Sense/Net Portal Engine 5.5 alkalmas a csoportmunkát támogató mindkét megoldás integrálására.
Dokumentumkezelés
A Sense/Net Portal Engine 5.5 beépített megoldása egy verziókezeléssel és jogosultságkezeléssel ellátott, hierarchikus dokumentumkezelő portlet. A dokumentumokat és az őket tartalmazó mappákat Windows Explorer-szerű nézetben mutatja. Együttműködik a fórum portlettel, így minden dokumentumhoz és mappához fórumtéma is rendelhető. A dokumentumtárban tárolt fájlok a portál felületén kezelhetők és a többféle kategorizálásnak köszönhetően hatékonyabban kereshetők. A megoldás lehetőséget teremt a fontosabb dokumentumok verziókövetésére, valamint a jogosultságok beállítására.
Portletek
A portál kezelői felülete portleteknek nevezett mini-alkalmazásokból áll. A fejlesztők saját mini-alkalmazások megvalósításához a Sense/Net Portal Engine 5.5 plugin rendszerét alkalmazhatják. A Sense/Net Portal Engine 5.5-nel szállított pluginek Microsoft Visual Studio .NET fejlesztőkörnyezetben készültek C# nyelven, de plugin készíthető bármely más .NET programozási nyelven is, például C++, Visual Basic .NET vagy Borland C# Builder használatával.
Egyszerű fejlesztés Portlet API-val
A portlet API a webes alkalmazásfejlesztés több terhét is leveszi a fejlesztők válláról. Az alkalmazás vezérlői szabványos felületen hozhatók létre, egyszerű API hívásokkal. A megjelenítés stílusára utalásokat lehet adni. A konkrét megjelenés az egységességért felelős skin rendszertől függ, mellyel akár egy nap alatt a teljes site megjelenése átalakítható. Ezen felül a portlet belső állapota megmarad, a vezérlők frissülnek a felhasználó által beírt értékekkel. A fejlesztéshez online és telefonos támogatás, illetve oktatás és tanácsadás bármikor igénybe vehető.
Többrétegű alkalmazásfejlesztés
A többrétegű alkalmazásfejlesztés nagy fegyelmet igényel. Csak abban az esetben éri el célját, ha a tervezési szabályokat a fejlesztők pontosan követik. A rosszul megtervezett többrétegű alkalmazás továbbfejlesztése semmivel sem könnyebb, mint egy monolitikus alkalmazásé. A Sense/Net Portal Engine 5.5 úgy valósítja meg az alkalmazásintegrációt, hogy szabványos prezentációs és üzleti logika rétegeket ad a fejlesztők kezébe, teljes mértékben támogatva a többrétegű tervezést és fejlesztést.
Mobil megoldások
Mivel a Sense/Net Portal Engine 5.5 a prezentációs réteget és az üzleti logikát megfelelően elválasztja, a portálon mûködő alkalmazások és a portálon elérhető információk mobil eszközökön is egyszerűen megjeleníthetők. Amíg egy bizonyos megjelenítő vizuálisan gazdag DHTML vagy XHTML kimenetet állít elő asztali számítógépen futó, újabb verziójú böngészők számára, egy másik megjelenítő előállíthat egyszerű HTML, WAP vagy XML kimenetet is, amit mobil eszközök, kézi számítógépek, mobiltelefonok vagy régebbi böngészők is kiválóan meg tudnak jeleníteni.
Drag and Drop
A Sense/Net Portal Engine 5.5 verzióban alkalmazott böngésző alapú oldalszerkesztő különlegessége, hogy a portleteket Drag and Drop módszerrel szerkeszthetjük az oldalon belül. A szerkesztőnek nincs más dolga, mint az egér segítségével mozgatni a portleteket, ezáltal változtatva az oldal struktúráját.
Szabványok
Nem elég azonban a szabályokat betartani, és szépen megtervezett többrétegű alkalmazásokat fejleszteni. A szabványok alkalmazása sokkal könnyebbé teszi az alkalmazások integrációját. Csökken az oktatásra szánt idő és költség, könnyebb lesz új munkaerőt toborozni. A Sense/Net Portal Engine 5.5 az XML szabványra épít, ezáltal bármilyen hardver és szoftverkörnyezetben futó alkalmazás könnyen és hatékonyan integrálható segítségével. Az eredmény egy dinamikus portál, amely nagy rendelkezésre állás mellett képes kiszolgálni az egyre növekvő terhelést, jöjjön az házon belülről vagy házon kívülről. A felhasználói élményt az egyetlen, egységes jelszó és a portletek biztosítják. A rendszerintegrátorok és fejlesztők munkáját pedig a szabványokra épülő többrétegű fejlesztőkörnyezet és a fejlesztést segítő eszközök támogatják.
A Sense/Net Portal Engine megkülönböztetõ jegyei
A Sense/Net Portal Engine 5.5-öt úgy terveztük, hogy alkalmas legyen integrált intranet, extranet és internet portálok építésére egyazon infrastruktúrán. Ez logikailag vagy fizikailag azonos rendszert is jelenthet.
A Sense/Net Portal Engine heterogén környezetben is mûködik, bármilyen külső alkalmazás csatolható hozzá, legyen az Unix, Linux, Mac, Windows, Mainframe, vagy éppen speciális célhardver.
A tartalom- és dokumentummenedzsment funkciókat egy rendszerbe építettük, a Sense/Net Portal Engine 5.5 ezáltal Web Content Management (WCMS) és Enterprise Content Management (ECMS) funkciókat is ellát.
A portletekből álló tipikus intranet design és a fantáziadúsabb kreatív internet portál kezelőfelület egy rendszerben valósítható meg. A Sense/Net Portal Engine 5.5 XML és XSLT alapú, ezért a megjelenítők néhány kattintással lecserélhetők. Az alkalmazások vagy tartalmak szerkesztése párhuzamosan folyhat a design készítésével, így sok idő takarítható meg.
Szintén a különleges prezentációs motornak köszönhetően a Sense/Net Portal Engine 5.5 támogatja a WAP vagy Pocket PC böngészőket, illetve alkalmas fogyatékkal élőknek szánt speciális (például vakok számára felolvasható) felhasználói felületek építésére.
A rendszer több nyelvet támogat, egyszerű XML alapú konfigurációs fájlok segítségével könnyedén lokalizálható. Ugyanaz a kezelői felület egy nyelven belül is különböző szövegezéssel látható el a különböző felhasználók, például vakok vagy gyengénlátók részére.